Gyulai Várfürdő
Gyermekkuckó Házirendje
érvényes 2011. december 20. napjától
- A házirend a Gyermekkuckóban vendégeskedő gyermekek és felnőttek érdekében készült, kérjük annak figyelembe vételét és betartását!
- A Gyermekkuckó szolgáltatásit mindenki csak saját, illetve szülői felelősségre veheti igénybe!
- A Gyermekkuckó naponta: 10.00-18.00 óráig látogatható.
- Az üzemeltető indokolt esetben (műszaki okok, rendezvény, ünnepnap stb.) jogosult a Gyermekkuckó nyitva tartását megváltoztatni, illetve azt részlegesen vagy teljesen felfüggeszteni, ilyen esetben az üzemeltető a vendégeknek kártérítéssel nem tartozik. Technikai okokból eredő esetleges szolgáltatáscsökkenésnél az üzemeltető fenntartja magának a jogot, hogy saját hatáskörében döntse el, hogy alkalmaz-e díjváltozást.
- A Gyermekkuckóban a Várfürdő felnőtt felügyelő személyzetet biztosít.
- A Gyermekkuckót csak 10 év alatti és szobatiszta gyermekek használhatják.
A 3 év alatti gyermekek csak szülői kísérettel tartózkodhatnak a Gyermekkuckóban.
A szülői felügyelet nélkül a Gyermekkuckóban maradó, 3 évnél idősebb gyermekeket kizárólag írásbeli szülői/kísérői beleegyezéssel, maximálisan 2 óra időtartamra áll módunkban fogadni.
Az a gyermek, aki nem rendeltetésszerűen használja a játékokat, viselkedésével zavarja a többi gyermeket, kiutasítható a Gyermekkuckóból. A gyermek viselkedéséből és a játékok nem rendeltetésszerű használatából eredő károkozásért a szülő/kísérő anyagi felelősséggel tartozik.
A játszótér csak cipő nélkül és száraz ruhában látogatható. Kérjük Vendégeinket, hogy a Gyermekkuckó használatának megkezdése előtt gyermekeiket vigyék el WC-re és mossák meg kezüket.
A Gyermekkuckót kizárólag egészséges gyermekek látogathatják. A Gyermekkuckóba kizárólag fertőző betegségben, lázban nem szenvedő, közösségben elhelyezhető egészséges gyermek léphet. Amennyiben a felügyelő személyzet megítélése szerint a gyermek egészségi állapota a látogatást nem teszi lehetővé, jogosult a gyermek befogadását megtagadni.
A gyermekek érdekében tilos
- éles vagy hegyes eszközt, valamint saját játékot bevinni;
- saját ételt, italt, gyógyszert bevinni, ott fogyasztani;
- a játékokat megrongálni, elvinni;
- állatot bevinni;
- a létesítményben dohányozni.
- A Gyermekkuckóba történő belépést megelőzően a szülő/kísérő köteles nyilatkozatot kitölteni, amely tartalmazza a gyermek és a szülő/kísérő adatait, a szülő/kísérő elérhetőségét (telefonszám, stb.), valamint a szülő/kísérő nyilatkozatát arról, hogy a házirendben foglaltakat megismerte és elfogadja, továbbá tudomásul veszi a házirendben foglaltak megszegéséből eredő felelősségét, illetve annak jogkövetkezményeit.
- Aki a házirendben foglaltakat nem tartja be, attól a szolgáltatás megvonható, indokolt esetben a gyermekkuckó területéről kitiltható.
- A szülő/kísérő vállalja, hogy a Gyermekkuckó személyzetének telefonhívására a gyermek átvétele érdekében a hívástól számított 10 percen belül megjelenik. A szülő/kísérő felelősséggel tartozik mindazon kárért, amely a házirendben foglalt szabályoknak a gyermek vagy a szülő/kísérő által történő megszegéséből származik. A Várfürdő nem vállal felelősséget a Gyermekkuckóban elhelyezett gyermek egészségében, testi épségében vagy dolgaiban keletkezett olyan károkért, amelyek a házirendben foglaltak be nem tartása miatt következnek be.
10. A Gyermekkuckóba belépő gyermek a belépéskor a karra helyezett karszalaggal kerül azonosításra, így a gyermeket a felügyelő személyzet kizárólag a szülő/kísérő részére adja át.
11. A Gyermekkuckó csak használati díj ellenében vehető igénybe, annak minden megkezdett órára vonatkozó mértéke a Gyermekkuckó bejáratnál kihirdetésre kerül.
12. A vendégek észrevételeiket, panaszaikat a felügyelőnél szóban, illetve a pénztáraknál elhelyezett vendégkönyvben (panaszkönyvben) tehetik meg.
Jó szórakozást kívánunk!
Boros László Attila
ügyvezető igazgató
Gyermekkuckó nyilatkozat

